Leírás
Virtú – A kormányzás művészete társasjáték
A változások korszakát éljük, amikor véget ért a középkor és megszületett a modernitás. A vezetők számára eljött a bizonyítás ideje. A városodnak meg kell őriznie pozícióját, és neked mint a hercegnek ezen kell dolgoznod. Vajon te leszel a megfelelő államférfi?A Virtú egy fordulatos taktikai-stratégiai társasjáték, amely sajátos mechanizmusával modellezi a kormányzás művészetét. A játékosok mindegyike egy-egy befolyásos dinasztia képviselője (pl. Aragónia, Sforza, Medici, Borgia), és céljuk, hogy hatalmukat és fennhatóságukat növelve Itália mesterévé váljanak. A döntések és a különböző akciók végrehajtásával tekintélypontokat szerezhetnek, a kormányzás által erőforrásokhoz juthatnak, támogathatnak tudósokat és művészeket, belekóstolhatnak a kereskedés mikéntjébe, átvehetik az irányítást városok fölött… A játék során két nagy évszakon, korszakon haladnak keresztül az uralkodók bőrébe bújt játékosok, a játék győztese pedig a legtalpraesettebb államférfi lesz.Az összetett társasjáték amellett, hogy részt vesz a stratégiai-taktikai gondolkodás fejlesztésében, megismerteti a játékosokat a kora újkorral, valamint bepillantást nyújt az uralkodódinasztiák közel sem intrikamentes életébe.Átlagos játékidő: 30 perc/játékosCsomagolás mérete: 18 x 18 x 4 cm
A legnépszerűbb webáruházak online kuponjai egy helyen:
Ecipo, AboutYou, Modivo, Notino, Answear, Hervis stb.
Ne vásárolj teljes áron, spórolj!